hírdetés
Kóstolja meg a Park Hotel*** éttermének specialitását!
A Sóstói Park Hotel étterme is megérezte a válságot, de egy pályázatnak köszönhetpen újabb fejlesztést terveznek. Az utószezonban is szeretettel várják régi és új vendégeiket, változatos programjaikkal. Erről beszélgettünk Fehérvári Éva ügyvezetővell.

- Milyen volt az étterem számára a nyári sóstói szezon?
- Nem panaszkodom. Sajnos a válság hatását kissé megéreztük, de a tavalyi év megelégedett vendégeinek és a tudatos, célzott reklámnak volt eredménye: sok kisebb családi-baráti-céges rendezvényhez (ballagás, eljegyzés, születésnap, osztálytalálkozó) biztosítottunk helyszínt és étkezést. Ezen kívül népszerűek a területen megrendezett, kötetlen bulik: szalonnasütés, bográcsozás, tanévzáró, medenceparti, sportvetélkedők, outdoor tréningek; ahol a résztvevők inkább maguk készítik el az ételeket, mi pedig kiegészítjük a különlegesebb fogásokkal és italokkal. Észrevehetően megnőtt az üdülési csekk felhasználása, hiszen nálunk a szállás igénybevétele mellett terem- vagy területhasználat, valamint étkezés és rendezvény esetén is felhasználható.

Park Hotel*** éttermé


- Tavaly kb. ilyenkor egy komoly felújításon ment keresztül az étterem. Lesznek újabb változások esetleg a közeljövőben?
- A Regionális Fejlesztési Ügynökség által kiírt pályázatok között van olyan, amely vendéglátóhelyek fejlesztését ösztönzi. A Park Hotel*** tulajdonosa a Megyei Önkormányzat, és Elnök Úr tájékoztatása szerint az egyik általuk támogatott projekt az étterem bővítése lesz, amelyre egyre nagyobb igény van.

Park Hotel*** étterme


- Milyen rendezvényekkel, akciókkal várják jelenleg a nyíregyháziakat és persze a távolabbról érkezőket?
- A nyári szabadságok ideje alatt sok mozgalmas program közül választhattak a városlakók és turisták egyaránt; a nyugodtabb utószezont mi igyekszünk változatossá tenni: október 24-én egész napos kikapcsolódásra várjuk az érdeklődőket. A téma az „őszi hangulat" - elsősorban szürethez kapcsolódó programokat állítottunk össze, kiegészítve hagyományőrzéssel, játékkal, tánccal, finom házias ételekkel. A négy hektáros parkban ebben az évszakban is gyönyörűek a színek és a fények, kellemes napot tölthet nálunk minden gyerek és felnőtt az ingyenes rendezvényen. Novembertől pedig egy új sorozat veszi kezdetét: a „Szombat Esti Láz" azoknak szól, akik szeretnének családi-baráti körben eltölteni egy estét, jó hangulatban, füstmentes környezetben. A menüs vacsora elfogyasztása mellett lehetőség van dartsozni, csocsózni, kártyázni - és aki akar, táncra is perdülhet! Minden vacsorán meglepetéssel is szolgálunk. Érdeklődni és jelentkezni a recepción lehet.

Park Hotel*** éttermé

- Van-e valamilyen specialitásuk, amely csak a Park Hotel Éttermére jellemző?
- Igen, van. Az elmúlt szezonban hónapról-hónapra megrendezett „Torkos Csütörtök” vacsoraesteken feltálalt ételsorokat mindig kiegészítettük különlegességekkel; az egyik ilyen alkalomra alkottuk meg a „Jérceleves Park módra” fantázianevű ételt, amely nagy sikert aratott vendégeink körében.

Park Hotel*** éttermé

- Valamilyen más újsonság történt az étterem háza táján?
- Júliustól a Park Hotel*** szakácsai főznek a Megyeházán található étterem vendégeinek is. A heti menüre bárki előfizethet, érdeklődni lehet a Hotel Recepcióján vagy a Megyeháza Kávézójában. Étkezési utalványokat is elfogadunk (Check Dejanier, Ticket Restaurant).

 

-kt-

MCOnet - Étterem Online

 

Szólj hozzá a fórumon! MCOnet Fórum

Képgaléria:
Las Palmas A "Las Palmas" ínyenceknek való, karibi hangulatú sziget &ndash...

Legfrisebb hírek